A csodaszép karneol féldrágakő a nevét a latin carna, cseresznye szóból kapta, különböző színekben fordul elő, leggyakoribb a piros, sötétvörös árnyalat. A történelmi érdekesség, hogy ennek a féldrágakőnek neme is van, vagyis a sötétpirosakat hím karneolnak, a sárgás árnyalatúakat női karneolnak is nevezik. A legszebb karneolok Indiából és Délamerikából származnak, de Afrika bányáiból, sőt Japánból is tartanak nyilván lelőhelyeket. A karneol a szexcsakra energetizálásának egyik legfontosabb ásványa, hagyományosan a szülés támogatására, harag csillapítására használták, de a vese gyógykezelésére is előszeretettel használták. A karneol valódi ásvány medál többnyire a nők ékszere, hiszen már évszázadok óta hordanak keleten karneol amulettet, hogy könnyen szülhessenek.
A karneol fokozza a nemi vágyat és frigiditás ellen is használták, a legtöbben valódi ásvány medálként viselték, ezáltal is ösztönözve a párkapcsolati és szexuális problémák megoldását. A karneol ásvány testi hatásai között szerepel, hogy képes elállítani az orrvérzést, mégpedig erre a recept az, hogy melegített borba kell áztatni a követ és meginni. Ez a karneolos bor a szájüregi betegségek és fertőzések kezelésére is alkalmas, fogínysorvadást, sebeket, vérzést kezelnek vele a kristálygyógyászok. Egyes leírások szerint a karneol a fogak romlását, szuvasodását is képes megakadályozni, valamint javítja az emésztést, elsősorban a vastagbélre és a székletkiválasztásra van pozitív hatása. A karneol valódi ásvány medál fejleszti a memóriát és az elemzőképességet, valamint konkretizálja, megfoghatóvá teszi a megérzéseket, élesebbé teszi a figyelmet és megszünteti a szellemi lelassulást, fokozza az éberséget.